Egy ismerősöm mesélte, aki kint él Németországban, hogy a gyerek bekerült az általános iskolába. Megvolt az első szülői értekezlet. A tanító néni a jó német szokásoknak megfelelően építő jelleggel közölte negatív kritikáit. Dícsérni elfelejtett. Arra nincs szükség. Majd a szülő dícséri eleget a csemetéjét. Elmesélte azt is, hogy az osztályban a konfliktusokat úgy oldja meg, hogy kihívja az osztály elé azokat a gyerekeket, akik összevesztek (verekedtek) egymással. Szembesíti őket azzal, ami történt. Mindkét fél meghallgattatik. Végül kéri, hogy jelentkezzen az a gyerek, aki látta mi történt, de aki nem érintett az eseményekben, mint egy külső fél. Ez a gyerek a többiek bevonásával megpróbálja összebékíteni őket. Ha sikerül a végén bocsánatot kell kérni, megkérdezik a másik felet, elfogadja-e a bocsánatot, ezután kezet ráznak, mint a nagyok. És bizony előfordult, hogy nem volt kézfogás a menet végén. Ráismertél?
Ez olyan, mint a jogban használt mediáció, csak kicsiben. Segíti a két fél problémájának megoldását, hogy ne kelljen bíróságra rohanni. Ha nem sikerül, még mindig ott van a pereskedés lehetősége.
Milyen kár, hogy annyi konfliktus volt a kis összekovácsolódó osztályban, hogy nem lehetett ezzel fél napokat eltölteni, így maradt a beírás a szülőknek. És milyen kár, hogy a tanító nénit hazugságon kapta ez az anyuka. Mert így a legjobb intézmények is elsorvadnak, ha nem használjuk őket, és főleg, ha nem hiteles az a személy, aki azt alkalmazza.
Neked milyen tapasztalatod van a gyermek konfliktus megoldására?
Utolsó kommentek